A világ legegyszerűbb bébinadrágja

Amikor elkezdtünk csomagolni az ősz végén a még tavaszinak tervezett költözéshez, az anyagaim jelentős részét bezsákoltam. Bubunak nem is tudtam volna varrni semmit, mert akkor még nem tudtam, fiú lesz-e vagy lány. Ha lányka lett volna, Lenke lett volna a neve. ❤

2016 10 04 UH 4a2016 10 04 UH 4b

Aztán mikor kiderült, hogy fiú, majd megszületett és míg el nem költöztünk júniusban, nem nagyon volt anyagom, hogy bármit varrjak neki (vagy másnak). Ezért sajnos be kellett szereznem néhány fiús textilt. Képzelhetitek, milyen nehezemre esett. 🙂

Mérés és körberajzolás után készítettem “szabásmintát” ehhez a kis bébinadrághoz. Pamutjersey-ből vattram lockkal, ikertűvel hajtottam fel és tűztem le a gumit a derekában. Jól elfér benne a teli pelus is.

IMG_20170520_160422.jpg

Már nagyon várom, hogy elrendeződjünk annyira az új lakásban, hogy birtokba vehessem a varrósarkomat. A két nagyobb gyerek korábbi íróasztalai (széles, nagy fiókkal a lapja alatt) lesznek a varróasztalaim, ezekhez tartozik két gurulós-fiókos konténer. Ezeket mind egymáshoz lehet rögzíteni, így 2 folyóméter munkafelületem és 8 kisebb-nagyobb fiókom lesz, plusz egy karcsúbb, de magas, kétajtós szekrény. És még a falon is van némi hely! 🙂 Három varrógépem lesz állandóan elöl: egy régi (megbízható) háztartási, egy lock és egy fedőző. A lányomnak van még egy új Singere, az lehet, hogy az ő szobájában lesz, még meglátjuk.

Ha valahogy sikerül megoldani, akkor a nagyanyámtól örökölt Pfaff lábbalhajtós, saját asztalába süllyeszthető és 3 fiókos “bútorvarrógépem” is hozzánk költözik előbb-utóbb, annak a hálószobában lesz a helye, alapfuncióként az én asztalom lesz tükörrel, női vicik-vacakokkal. Csak akkor nyitom majd ki, ha nagyon vastagot kell varrni, mert az a gép mindent visz. Az elmúlt majdnem 10 évben sokszor hiányzott, de most újra együtt leszünk!

Képkivágás

elvalaszto

This post is about the simplest baby trousers in the world. I am also toying with the idea of  finally setting up my sewing corner. Use google translate to understand the text.

Ha tetszett, egy megosztással segíts, hogy elolvashassa, akit még érdekelhet!

Hogy biztosan értesülj az új bejegyzésekről, kövesd a blogot e-mailen keresztül: a jobb oldalon található KÖVETÉS gombbal ezt könnyen megteheted.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s