Költözés 1. – a textilbirodalom visszavág

2017. februárjában – nem kevés héttel a tervezett előtt – megszületett kisfiam, Bubu, és ezzel a tettével fenekestül felforgatta a mostanában amúgy sem szokásos medrében csordogáló életünket. És a varrósszekrényemet is.

DSCN6421

Augusztus elején csak sejtettük, de alig hittük el, hogy létezik. A hónap végére már a maga módján egy percig sem hagyta elfelejteni, hogy itt van: úgy intézte, hogy minden nap, annak bármely szakában rosszul legyek. A lagzis kutyát csak irigyelhettem, mert hányni egy kivétellel sosem sikerült, így a rosszullét nem is múlt el, ahogy egy jó kiadós taccs után szokott. A korábbi terhességeim alapján ebből arra következtettem, hogy fiúcska készülődik odabenn. A szeptembert végigszenvedtem, egy zombi járt be helyettem dolgozni az irodába. Októberben, ahogy szaporodtak a kötelező orvosi vizsgálatok, erre magyarázatot is adtam a főnökömnek, aki a vártnál is jobban örült a hírnek.

A genetikai vizsgálat eredménye után nagy fejtörést okozott, hogy a gyerekeknek hogyan mondjuk el a meglepetést. Mindketten serdülnek, az ő életüket is megváltoztatja a kis jövevény, de bízunk benne, hogy csakis jó irányba. Eggyel több emberke, akit szeretni lehet, és eggyel több, aki viszontszeret. 🙂

Épp őszi szünet volt, Mamáéknál voltunk, tudtuk már, hogy a baba egészséges, túl voltam a 12. terhességi héten is. Mamáéknak is el akartuk mondani, de előbb  a gyerekeknek… Este, lefekvés, barchoba. Én gondoltam: Bubura.

– Élőlény?

– Igen.

– Ember?

– Igen.

– Élő ember?

– Igen (ide sorolnám leginkább).

– Rokon?

– Igen – na erre fel lett sorolva mindenki köbüki szintig, de csak nem jött meg a sikerélmény.

– Okosabb, mint én? – kérdezte a fiam.

– Ááááá, dehogy okosabb.

– Szebb, mint én?

– Ááááá, dehogy szebb (legalábbis jelen állapotában). – … ezután jöttek a méretek.

– Nagyobb, mint Tata? – a legmagasabb nagybácsi.

– Neeeeeem.

– Kisebb mint Zsiga? – a legkisebb unokatesó.

– Igen.

– Kisebb mint Zsiga és az én rokonom??? – nagy csend. A lányom egyébként is csak csendes megfigyelő volt a játékban.

– Mekkora? Kisebb, mint egy dinnye?

– Igen.

– Kisebb, mint egy… – és sok kérdésen át eljutottunk a mogyoróig.

– Igen, pont akkora, mint egy mogyoró! – teljes csend, a fejekből kiürültek a gondolatok, a szemek csillogását pedig nem csak azért nem lehetett látni, mert sötét volt. Én belül nagyon nevettem. 🙂 Lányomban kezdett először valami sejtés megmozdulni:

– Nekünk van egy mogyoró méretű rokonunk? Hol? … a hasadban???

– Igeeeeeen! 🙂

Ezután nagy csend következett, aztán sok-sok kérdés, már játékon kívül. Például, hogy lakhat-e majd az egyik vagy a másik gyerekkel egy szobában (neeeeeem 🙂 ). Vagy hogy ő is fog ugye zenét tanulni (nem tudom, hogy azért, mert az olyan jó volt, vagy hogy nehogy már ő megússza). Későn aludtunk el aznap.

Peanuts

Másnap Mamáéknak már sokkal egyszerűbben és gyorsabban tudtuk elmondani a hírt. Öt unokájuk van, sorban kb. 15, 13, 8, 6 és 4 évesek. Többszintes házban élnek, aminek a nappalijából egy falépcső megy fel az emeletre. Ez a lépcső tehát igencsak jó ideje veszélyes terület a fel-le szaladgáló csemeték számára, ezért Papa kreatívan biztonságossá tette a korlátot, eleinte dekoratív műanyaghálóval, később falécekből ácsolt tartósabb, de nem kevésbé attraktív leesésgátlót a korlátbabák közé. És aznap reggel ránézett, és azt mondta:

– Na, vajon mikor szedhetem már le ezeket a léceket?

És mi erre azt feleltük:

– Hát, jó volna, ha még vagy öt évig fennmaradnának…

Nagy csend, aztán nagy örömködés. 🙂 Ennyi, nem kell ennek nagy feneket keríteni.

Hogy mi köze ennek a varróbirodalmamhoz? Az, hogy költözni fogunk. Egy olyan lakásba, ahol minden gyereknek lesz egy szobája, és nekünk, felnőtteknek is lesz rendes hálószobánk a mostani hálófülke helyett (a korábbi hálószobánkat feláldoztuk, hogy a különnemű gyerekek külön szobába kerülhessenek). És lesz varrósarkom. Nem, nem varrószoba, ez sajnos nem fér bele sehogy sem a pénzügyi és térbeli keretekbe, csak varrósarok, de jó kis varrósarok lesz így is, én terveztem, ahogy az egész lakás belsejét is funkcionális és dekoratív szempontból.

Alaprajz Nappali-Konyha 3D.jpg

A sarok egy hosszú asztalból és két polcos szekrényből fog állni, az asztal alatt négy konnektorral a varrógépeimnek, a szekrényen majd mindent elrejtő ajtókkal. Szabni továbbra is az étkezőasztalon fogok, de az is sokkal könnyebb lesz: a mostani kerek asztal helyett, amit egyébként nagyon szeretek, egy igazi, nagycsaládnak való, több mint 2 méter hosszú étkezőasztalunk lesz (lesz, lesz, lesz… bárcsak már ott tartanánk), amin szabni is könnyebb.

A költözéshez minden varrós holmimat össze kell pakolnom, ami elég rémisztő feladatnak tűnik már az első pillanattól, rémisztőbbnek, mint az egész lakás bedobozolása. Időben neki is álltam, de a kétségbeesés nem hogy enyhült volna, hanem minden szekrényajtónyitással csak nőtt, ugyanis minden szekrényből rejtett anyagtartalékok kerültek elő. KILÓSZÁM. A bedobozolt anyagokon FELÜL. És én abban a hitben voltam, hogy rendben tartom az anyagaimat…

A költözéssel mindent elölről lehet kezdeni. Új terek, új rend, új rendszer, lomtalan élet. Elmesélem majd, hogyan csináltuk. Ha sikerül megvalósítani. 🙂

elvalaszto

This post is about how we announced the arrival of our baby Bubu, and how my new sewing corner will function in our new home. Use google translate to understand the text.

Ha tetszett, egy megosztással segíts, hogy elolvashassa, akit még érdekelhet!

Hogy biztosan értesülj az új bejegyzésekről, kövesd a blogot e-mailen keresztül: a jobb oldalon található KÖVETÉS gombbal ezt könnyen megteheted!

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s