Kötött kesztyű körkötés nélkül 3. rész – bélelés

Az első részben leírtam, hogyan készítsünk bármekkora kézre kesztyű “szabásmintát” és hogyan számoljuk ki a szükséges megkötendő szemeket és sorokat. A második részben bemutattam magát a kötési folyamatot, most pedig – hála a téli szünetnek – ki is béleltem a kesztyűt.

A bélés szabásmintája nem más, mint a méretvétel után megrajzolt hálós ábra, amit kivágás után egyből lehet is használni. Én egy vékony, rugalmas pamutanyagot választottam, ami sűrű kötésű, így nem engedi majd ki a meleget.

01.JPG

Félbehajtott anyagból, két rétegben kivágom keskeny, kb. 5 mm-es ráhagyással a mintát. A pirossal jelölt pontokig az ujjak felől bevágom, ott nem lesz ráhagyás, de a bélés egyrészt nagyon rugalmas, másrészt kisebb, mint a kesztyű és valamivel nagyobb, mint a kezünk, ezért nem kell félni, hogy szűk lesz.

Most összegombostűzöm kesztyű formára a kivágott anyagokat, és nagyon ügyelek, hogy egy jobb és egy bal bélésem legyen.

02

Keskenyen, az ujjak között pedig, ahol nem maradt felesleges anyag, 2 mm ráhagyással körbevarrom. Ha felveszem, egész kesztyű formája van. 🙂

03

Most kifordítom a kötött kesztyűt is, a balhoz a bal bélést illesztem, a jobbhoz a jobbat, és a csúcsánál néhány öltéssel egymáshoz erősítem őket (varrótű, cérna).

Ugyanígy az ujjak csúcsát is. Ez megakadályozza, hogy kiforduljon, kihúzódjon a bélés a mindennapos használat során.

06.JPG

Most egymásba fordítom a bélést és a kötött külső részt. Kifordítva húzom a kezemre, hogy eligazítgassam a bélést, hogy a varrásai a kötött rész varrásaival essenek egybe.

07.jpg

Visszafordítom a kesztyűt, és a bélést a csuklórésznél visszahajtva gombostűvel rögzítem.

08.JPG

Kézzel hozzáöltöm úgy, hogy ne legyen feszes, fel- és lehúzáskor könnyen beférjen a kezem.

Kész. 🙂

11

Kötött kesztyű körkötés nélkül 1. rész – szabásminta és kötésterv

Kötött kesztyű körkötés nélkül 2. rész – kötés

A téli szünetben a lányom kesztyűje is elkészült ugyanilyen módon:

DSCN4982

DSCN4986.JPG

Kötött kesztyű körkötés nélkül 3. rész – bélelés” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s