Csendes hangoskönyv

Mostanában sok anyuka quiet book-ot varr a kisbabájának, ezért szeretném nektek én is megmutatni a mi ősrégi puha babakönyvünket.

00

Tizenhárom éve varrtam filcből, akkor még szép szabályos négyzetekből állt, mára azonban látszanak rajta a több gyerek által, sorozatosan elkövetett csócsálás, nyúzás nyomai.

A quiet book-ok, csendes könyvek lényege, hogy bizonyos helyzetekben – ügyintézéskor, rendezvényeken stb. – lekössék és csendes, lehetőleg önálló elfoglaltságra csábítsák a kisgyerekeket. Ebből a szempontból a miénk nem is quiet book, bár önmagában csendes (szemben a zizegős, sípolós, zenélős társaikkal); mi az állatok hangjait gyakoroltuk vele. Nyávogás, csicsergés, brummogás, múzás – a krokodilnál ne kérdezzétek, milyen hang kiadására buzdítottam a gyerekeket, mert fogalmam sincs.

Az állatokat kézzel, könnyen felismerhetőre rajzoltam (a valóságtól messze elrugaszkodva), színes filcből vágtam ki és eltérő színű filcnégyzetekre varrtam őket, többnyire varrógéppel. Ferdepánttal szegés, tépőzár.

Most, hogy visszaszereztem, elteszem emlékbe az első pár babazokni és az első mini rugdalózó mellé.

Szívesen újrarajzolom és felteszem ide az állatokat (vagy más állatokat is), ha valaki kommentben kéri!

Csendes hangoskönyv” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s